Idézet ismét a költőtől

 2011.03.20. 13:52

Lázár János, a hódmezővásárhelyi közgyűlésben arról beszélt, hogy "akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér".
Ennek kommentálását hagyjuk is most a francba.

Lázár János elnézést kért, mert nem a szegény emberekről beszélt, hanem a "megélhetési politikusokról".
Nos, kedves János, nézd hülyének a kurvanyádat.

A kocsmákban könnyű

 2011.02.28. 11:07

Tök ok, ha betiltják a dohányzást a kocsmákban. Én cigizek, de télen, amikor kevesebb a szellőztetés, sörözés közben néha kifolyik a szemem a tömény füsttől. Majd szépen kimegyünk a levegőre szippantani félóránként-óránként, vagyis ritkábban, mint az asztal mellett ülve. Nekünk is egészségesebb.

Egyébként már jóval kevesebbet szívok, mint fiatalabb koromban. Az első cigimet a délelőtti órákban fogyasztom el, ezt követi még 7-12, naptól függően. Már sokkal érzékenyebb vagyok mindenféle kellemetlen füstre, főleg reggel. Kezdem érteni a nemdohányzókat, miért zavarja őket akár a szomszéd helyiségben füstölő cigaretta.

Arra viszont kíváncsi vagyok, mikor jön el az ideje annak, hogy reggel a Szépvölgyi úton - ami nem a belváros - felfelé sétálva ne kelljen öklendeznem a sűrű kipufogó gáztól. És ha már itt tartunk, mikor rövidül le a menetidőm 20 perccel csak azért, mert a tömegközlekedési eszközöm végre nem áll nap mint nap az egyéni közlekedés dugójában?

Hát attól tartok, az nem lesz olyan egyszerű. A hardcore autós társadalom más tészta. Azt a problémát nem lehet egy tollvonással elintézni. Nagyon remélem, az urak az ilyen, nehezebb esetekkel is foglalkoznak majd, és nem mindig a könnyebb végét fogják meg a dolgoknak.

Vágjunk a közepébe

 2011.02.14. 09:59

Magyarország eltarotti csapdájával kapcsolatos fejtegetés megállja a helyét. Rámutat, hogy a helyes irány az eltartók súlyának növelése lenne a döntéshozásban. Eddig tök renben is van az érvelés.
Ezután viszont zavaros, hogy miért pont a gyerekeseket nevezzük ki eltartóknak. És mi garantálja, hogy attól fog valaki okos, józan, felelősségteljes döntést hozni, ha sok gyereke van?
Létezik egy sokkal pontosabb módja annak, hogy megállapítsuk, kik az eltartók. Ha már forradalmian új a szemlélet, miért nem vágunk egyből a közepébe? Legyen csak az eltartóknak szavazati joguk, ez még mindig ésszerűbb, mint a gyerekek után járó jog.

 2011.02.04. 09:21

Az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen milyen szerencsés helyzet alakult ki ma Magyarországon. Mint tudjuk, a haladás akadálya sok esetben maga a politika. Meggátolja, hogy a mindenkori hatalom olyan, szükségszerű intézkedéseket hozzon, amelyek népszerűtlenek, ezért minden marad a régiben, marad a helyben topogás.

Rohadt egy dolog ez, de állandóan olyanok kerülnek oda, akiknek fontosabb a saját karrierjük, mint az ország sorsa, amelyet irányítanak. Dehát Széchenyiék óta ez többé-kevésbé már csak így van.

A lényeg viszont, hogy manapság lehetne akár másként is. Bármit tesz ugyanis az Orbán-kormány, népszerűsége töretlen. Multik különadója? Úgy kell nekik! Alkotmánybíróság? Az mi? Valami politikusi izé? Kit érdekel. Médiatörvény? Olvas a franc újságot, a tv-ben meg úgyis ugyanaz a szar lesz, akkor meg kit izgat? Nyugdíj? Á, hol van az még.

Itt a lehetőség, ami 20 évente jön el.

Nyugdíjmentés

 2010.11.28. 17:59

Megmondom, mit  a f..szt lehet tenni. Szabadon választhatok? Majd jól lopok csalok, pedig pont nem akartam ezt eddig. Végülis az a helyes, ha beleteszek a közösbe, valakinek ezt is kell. Ezzel nyugtattam magam eddig, amikor arra gondoltam, mekkora szívás hogy véletlenül abba párszázezer balekba tartozom, akik szabályos, bejelentett állással, alkalmazottként betol 150 ezret havonta a költségvetésbe. És közben próbáltam nem irigykedni a minimálbér után adózó, egyéni vállalkozó haverjaimra, akik sokmillás kocsikkal járnak haza családi házaikba.

A napokban egy elementáris elhatározásra jutottam. Tök jó érzés, olyan, mint amikor az ember végre megtalálja a helyes utat, amit sokáig keresett. Van új életcélom! Annyit fogok lopni az államtól, a nagy közösből, amennyit csak tudok. Nincs értelme tovább küzdeni. Úgy látszik, farkastörvények uralkodnak, hát alkalmazkodom. Legalábbis mostantól kezdve erre fogok törekedni. Lehet, csak lassan fog menni és eltart egy ideig, egyéni vállalkozóba megyek át, kiharcolom a cégnél, stb. Lényeg a végeredmény.

Ha mást nem, hát kicsit jobban fogom érezni magam.

Nyugdíjmentés? Hát majd én így mentek. Tudod kinek a 24%-át fogod lenyúlni? Foglalod a kurvanyádat. Ez az igazi nyugdíjmentés.

süti beállítások módosítása